

2009. január Liza helyzetjelentése
6,5 hónapos
Liza max. 66 cm és 6,8kg.
68-74-es ruhák, amik jók rá. Édes Kis dugó!
Mozgásfejlődés
Minden irányba, azaz hasról hátra és vissza is forog , a forgás elég korán kezdődött nála. Már szépen tudatosan nyúl a dolgokért, sőt a kezemben lévő pohár, kanál is egyre jobban érdekl , ezeket is igyekszik megfogni. Már lassan 1,5 hónapja a földön lévő paplanon van, mert hát leforgott a széles ágyról. Most már hason kinyomja magát, mint a cövek és forog körbe a hasán, így próbál helyet változatni, ill. háton hátra felé halad, mert a sarkával rúgja magát. Tegnap lekerült a kőre, ahol haladt gyorsan, hiszen csúszós. Nagyon tetszett neki a helyváltoztatás. Van itthon is és anyunál is járóka, de max.5 percig van benne. Próbálkozik a négykézlábra állással is.
Étkezés
Nagyon jól szopizik a kezdetektől kezdve. Kb. 1 hónapja kezdtük a gyümölcsöket, naponta 1 kóstolgatás mára már kettőre alakult. Dél körül és este, abban a hiszemben, hogy majd akkor aludni fog….:-))) ez általában nem jön be. 4,5 hós korától 5,5 szinte minden éjszakát hajnal fél 4 -4 –ig aludt, de ez megváltozott és újból egy éjjel 3-4* fenn van és cicin nyugszik meg, ami általában szopi is egyben. Van elég tejem a számára.
Gyümölcsök. Őszibarack, alma, banán ( most kapott körte bébiételt is ) sütőtök. Ezek az édesek. Eleinte kapott bele anyatejet, amit jégkocka-kiszacskókba fagyasztottam le és mindig 1-2 kockát tettem a bébiételhez. A zöldséges ízűek csak kicsit édesítve, azaz keverve jók neki. Pl. a répa kicsit vad íze nem tetszett. A spenótra is fintorgott. Azt krumplihoz kevertem. Az édesből max.100-140g eszik.
Verbális fejlődés
A hangja már pici babának is mély volt. Anyukám mondta, hogy jó vastag hangja van. Hát sírni, ordítani nagyon tud. Jelzi, ha valami baj van. A mély hangja maradt és ÁÁ, őőő, EEEe megy! Nem mondhatni, hogy gügyög,. Mikor beszélget, dumál, akkor meg cérnaszál hangja van.
.
Érzelmi fejlődés- idegrendszer
Az első 3 hónap napi 4-5 órás ordításai, melyek egyben voltak este és fél éjjel szerencsére megszűntek. Már érettebb az idegrendszere, azért, ha sír mindig van oka és erre aránylag gyorsan én is rájövök. Most már nagyon aranyos, nagyon könnyen alkalmazkodik az új helyzetekhez, bár sose féltettük az új eseményektől. Csani ill. az itthoni nagy alapzaj megedzette. Volt már velem Mikulás ( Pap Rita koncerten) , Óvodás fenyőünnepségen.
Keresztelője 2008. november 2.-án volt, Addig ha sírt csak a cici nyugtatta meg, nagyon drukkoltam előre, hogy majd mi lesz a templomban, de azt az ajándékot kaptam, hogy előtte egy nappal elfogadta a cumit!! Neki is Nuk- alvós cumija van . Nagyon jó, mert sötétkék volt itthon, így a keresztelős fehér ruháját a kék cumó ékesíti. Tehát a cumi jó lett, ami egyre jobban bejön. Előtte képtelenség volt az autózás is, mert csak a cici…Volt, úgy hogy a kocsiban kellett mellre tennem, mert szinte fuldokolt a sírástól. Most se merek vele egyedül autózni, de már haladunk. Csaninak sokszor énekeltem icipici kora óta, de Liza valahogy nem érzett rá kezdetben, vagy én nem voltam elég türelmes. Azért, ha sírt a Pál, Kata, Pétert el kezdtem neki énekelni. Csani Pavlov –i reakcióként, ha sír Liza ( legyen az kocsi, mamánál, szőnyegen) elkezdi énekelni a Pál, Kata, Pétert..:-)) Visszatérve Liza érzelmi fejlődésére, nagyon mosolygós, kiegyensúlyozott. Az idegenekhez még barátságos. Természetesen megérzi, ha valaki nem egészen jóindulatú.
Figyelme könnyen elterelhető valami játékkal, hanggal, énekkel
Egyébként meg:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése