Tegnap váratlan meghívás útján Kecskeméten voltunk CIRKUSZ-ban. Mikor felkeltek délután a gyerekek, akkor mondtuk csak meg. Csani olyan kába volt, hogy az elején fel se fogta. A héten sokszor mentük be aKecskemétere és Csani többször kiszúrta a plakátot. Hát nem gondoltam, hogy mi a héten oda is elmegyünk. Liza mindenhova menni akar és ujjongott és már vette is volna a Gabó-ját, azaz a kabátját és a sapkát. Nem tudtuk, hogy milyen lesz, mert személy szerint mi szülők nem ujjongunk a cirkuszért, de mindent a gyerekekért. Gondoltam, hogy majd Lizával gyorsan ki kell jönni...
A porond előtt ültünk eg pici páholy szerű kis részen. Fél méter volt a porond széles pereme és közvetlen a rács, amiben két kölyökszerű oroszlán fogadta a nézőket.
Ez a kép homályos, de látszik hogy hol ültünk. Itt még nem kezdődött meg az előadás, mert utána már nem fotóztam.
A gyerekeknek tetszett, aztán nagy csinadratta, fényekettek sötétség - én már kicsit tűkön ültem mi lesz - és beengedtek 3 hatalmas nőstény oroszlánt és 2 hatalmas tigrist. ÁÁÁ! Még nekünk is leesett az állunk, mert ott szinte az orrunk előtt történt mindent, hatalmas morgások, villódzó fogak. Csani lefagyott, Liza mutogatott ujjongott. Liza a kezemben, mellettem Csani, Apa mögöttünk. Nagyon szép, látványos show volt. Az idomár olyan csodálatos harmóniában volt az állatokkal. Persze jó nagyokat és hangosakat pattogtatott az ostorral, de az kell. Csani általában összerezzent.
Valóban lenyűgözőek voltak és mi olyan közel voltunk hozzájuk. Tapsoltunk és csodálkoztunk, az idomár még a fejét is betette az oroszlán szájába!! A következő számhoz szétszedték a rácsot és közben bohóc szórakoztatoot, aki próbálkozott és nagyon kedves is volt, de hát elég hangos.... Csani kapott tőle cukrot és virágot :-)))) Majd zsonglőrök, légtornászok következtek. Egyszer csak ismét sötétség és bevágtatott a fényekben hat hatalmas fekete ló. Óriásiak voltak !!! Mi ott ültünk és nem hogy az illatukat éreztük, hanem a szemünkben a felkavart fűrészport és a lehelletüket is. Liza mutogatott ésörült, persze extra szorosan hozzám bújva, de Csani megijedt. Az ölembe vettem és bárorítottam, bár az én szivem is erősen dobogott, hoszen ott forogtak , sőt egyszer az egyik ló ki is csúszott a kanyarban.... Nos Csani befogta a szemét, majd hátra adtam Zolihoz. Aztán újra előre jött. A lovak felálltak szorosan a mellső lábukkal a porond szélére, még jó, hogy nem nálunk kezdték... Ott állatak a fejünk fölött!!! Én meg mondogattam, de aranyosak így köszönnek!!! Azért én is megkönnyebbültem, mikor elmentek....
Az idomár minden műsorban ugyanaz a férfi volt. Sütött róla az állatok szeretete. Majd jöttek további artisták. A szünet után voltak tevék . Később engedtek be utánuk 3 kisebb lámát. Liza kiabált Picikék!!!! Liza ha zenét hallott táncolt, de folyamatosan figyelt mindenre. Emu-t pórázon hajtottak körbe körebe. Liza kiabált: LIBA!! Csaninak is tetszett minden!!
Majd újra átrendezték a porondot és közben jött a bohóc, aki próbálta kitölteni az időt. Egy nagyobbacska fiút hívott ki, hogy segítsen neki szendvicset készíteni. A kisfiú ült a porond szélén, közben a bohóc rohangált mindenfélével. Egyszer egy kinyomós tejszínhabbal, amivel a saját arcát is telespiccelte. ekkor odalépett Csanihoz. Kérsz? Nyisd ki a szád! - Csani kitátotta a száját. A bohóc telenyomta tejszínhabbal.!!!!
Csani tátott szájjal teli habbal, az ámulattól leesett állal ránk nézett nagy kérdőjellel a szemében!???? Meglepődött! Még nem nyomtak sose tejszínhabot a szájába... Mondtuk, hogy egye meg bátran, így elkezdte mozgatni az arcizmait. Hát a döbbenet édes pillanatai voltak a kis arcán.
Nagyon jól éreztük magunkat és felejthetetlen élményben volt részünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése