2010. november 8.

Őszi napok

Hát 1,5 hete vagyunk,úgy mond göthösek, Liza kezdte láz, köhögés, majd tartós köhögésbe átment. Már az antibiotikum kúra vége felé járunk, de az éjjeli órákog tartó köhögés még makacs. Közben halottak napján a Csani is fázott a temetőben, pedig délelőtt verőfényes nap volt. Aztán nagyon magas lett a láza, két napig tartott, majd tesómmal megvizsgáltuk és a torkába néuve láttuk a csúnyaságokat. Gyógyszer, itthon lét.
Mikor jobban lettek elmerészkedtünk a Vadasparka. Nagyon szép idő volt! A vadaspark is sokat szépült!
Másnap is sétáltunk a barátnőmmel a Tiszán. A gyerekek kibotozták magukat. Mindketten mostanában úgyis olyan hirtelen mérgesek. Csani sokáig tartogatja a sérelmeit, aztán pici hülyeség mitt kitör:- NEm adom!!! Liza meg kijelenti, hogy -Dühös vagyok!- és összehúzza a szemöldökét.
A napok egyre beszűkülnek,  bent tartanak a lakásban. Liza még itthon van, én már nagyon vinném bölcsibe, de ő hallani se akar róla. Holnap viszem vissza a doktornőhöz.
Csani egyre többet rajzol, változik. Tudnak már egymással is néha játszani. Folyton zsarolnak a nyafogásukkal, de nincs mit tenni extra figyelemre vágynak.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...