Húsvéti bárányok

 Amikor birkanyájat,  bárányokat látok mindig rajtuk felejtem a szemem. Akár hányszor látom őket megcsodálom a békés nyugodt lelküket. Ha csak kocsival suhanok el mellettük, akkor is köszönök nekik. Magyarországon az Alföldön vannak kedvenc sík területeim és tudom, hogy hol szoktak legeltetni, ilyenkor lassítok, megnézem milyen a szőrük, nyírták e őket, milyen időben vannak. Van-e  a közelben juhász, van e elkóborolt bárány. Most én annak érzem magam. Elkóborolt báránykának, aki keresi a helyét.


 „Menjetek el! íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé" (Lk.10,3)

18 éve ez volt a kibocsájtó igénk a főiskoláról. Persze megtanultuk nagyon jól a bibliai magyarázatát. Az élet aztán sok oldalról megmutatja  csupasz valóságát.
A látható és láthatatlan egyház, a farkas és a báránybőrbe bújt farkas? Ki tudja milyen sok variációt lehetne felsorolni. Nekem sokszor elegem lett, mert nem láttam a kiutat. Másoknak a fekete bárány voltam, vagy még vagyok is. De ez már engem szerencsére  nem érdekel. 
Ezek a fotók most készültek húsvét szombaton. Egy várat kerestünk, de rossz irányba mentünk és egy szép nyájat láttunk az Atlanti óceán partján legelészni.
Rengeteg kis bárány, sok fehér és sok fehér, kosok, anyabárányok.Mindegy a színük. Nem  a külső számít. Az otthonról jövő hírek nem valami  jó hangulatúak. Elszomorító, hogy az emberek stigmákat égetnek másokra és kategóriákba sorolják őket. A tolerancia és elfogadás halvány jele se nagyon mutatkozik a sajtóban és lassan a hétköznapi életben sem. Én " birka " vagyok nem értek a "nagyok" játékához, de már az utcán is hasonló játékok folynak. Csak az  furcsa, ha az ember, vagyis a birka észre veszi, hogy lehet másképp is.
Itt, mint a képen is látható a fekete bárány ott legel szabadon, békésen a  többi között. Nincs egymásra mutogatás és irigység.

 Sok gondolat futott át rajtam, de elhessegettem, inkább a pillanatot próbáltam kódolni, ahogyan  nézzük a boldog barikákat az Atlanti- óceán partján.