2013. május 16.

Iskolai férőhely

Végre. Lizának végre van hivatalos helye! 
Ősszel, mikor be akartuk íratni a gyerekeket az iskolába, akkor az általunk kiválasztott iskolában nem volt Lizának hely a saját korosztályában, így eggyel lentebb került a helyi ovi részébe, ami szintén az iskola része. Gondoltuk ez kezdetnek jó, mert nem is kell napi 6 órát ott lennie és a beilleszkedési szakaszban jobb egy óvodai környezet. Aztán mikor a következő évre  (2013/ 14 tanévre) vonatkozó jelentkezést le kellett adni akkor  közölték, hogy sajnos neki akkor sincs hely, sőt se a recepcion- részben, se az elsőben nincs hely. De ne aggódjunk, addig van 9-10 hónap és sok költözés lehet még... Nem valami megnyugtató válasz volt, de javasolták írjunk kérelmet. Írtunk, majd kaptunk az önkormányzattól egy másik  iskolai ajánlást, ahol lenne neki hely. Köszönjük nekünk nem kell és fellebbeztünk. Papírok, jellemzések, elutasítások, majd sok-sok mosolygás az iskolában, hogy nyugi ez menni fog, de ez a menete a dolgoknak. Több fellebbezés után végül mára volt kitűzve egy tárgyalás-meghallgatás, ahol elméletileg döntés született volna. Mindenki támogatott minket. Mi mentünk és az iskolából egy szülői munkaközösségi tag képviselte volna az érdekeinket a megyei önkormányzatnál. Mivel Liza szépen beszél már és nagyon fejlődő képes, továbbá a testvére is nagyon jó képességű, ezért az iskola szeretné, ha mégis maradhatnának, ha Liza létszámon felüli is. Mikor reggel vittük a gyerekeket az iskolába, akkor csörrent meg a telefon,  hogy ne menjünk meghallgatásra  mert lett hely és Liza bekerült a várólistáról!!!
Egy nagy kő zuhant, mert nem akartam megint idegen környezetnek kitenni Lizát! Most pár hét és átmehet az oviból az előkészítőbe és szeptembertől kezdeti is az elsőt! ( nincs hivatalos papírunk még, de ha ők mondják azt el kell hinni)

4 megjegyzés:

Christine írta...

Gratula! Ez jó hir! :-)

Gabriella írta...

Hurrá legalább ez ért már nem kell izgulni. Persze hogy nem engedik az okos gyerekeket elmenni. :)

zsuzsi írta...

Jo nagy ko gordult le nektek, gondolom :)

Kriszti írta...

Köszi Lányok!
Igen, kezdem felfogni. ( sokszor azt gondoltam már inkább Mo. , de itt nem cibálom át egy újabb suliba :-)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...