Keresőben

 Kislánykoromban is sokszor rendszeresen vezettem naplót,hol pedig azt se tudtam hol van. Nos, most a bloggal vagyok hadilábon. Mert sokszor úgy gondolom ezt csak a gyereknek szánom, aztán tudom, hogy jó lenne írni arról amit gondolok, aztán meg elmarad, mert  rágyűlik a sok-sok más réteg.
 Itt van pl. a blog arculata. az sose tetszik, mert érzem, hogy vagy gyerekes ( ami ugyebár az kellene, hogy legyen, ha gyerekről szól, ha meg rólam is szól, akkor hát ugye.. írni is kellene néha.)
Most írok...
Már egy hete, hogy a Japánt  elárasztó katasztrófa bekövetkezett. Szörnyű volt, mert  dél körül a CNN-en szinte élőben néztük, hogyan halnak meg az emberek. Nem hittem a szemnek és semminek. Fájdalom és kétségbeesés mindenütt.Borzasztó tragédia, amit fel se tudunk fogni és a fájdalmukat át se tudjuk érezni. Nagyon vártam, hogy ebéd után Csanit hazahozzuk az oviból. Rossz érzésem volt, ami érthető. A szorító tehetetlen düh félelmet és szorongást váltott ki. Zolival évek óta nem voltunk színházban, ezen az estén Shakespeare  Harmadik Richárd című darabját néztük volna meg. Hát úgy éreztem nekem mos nem szabad a gyermekeim mellől elmenni. Eddig mindig nekik volt szükségük rám, de a Tv-ben látott események után én itthon maradtam. Zolinak nagyon tetszett a darab. Mostanában kevesebbet nézem a híreket, ami eddig se volt jellemző rám. De hála van a szívemben, hogy mi ilyen jó helyen vagyunk ezekben a napokban, években. Vannak mindig aktuális problémák, de azért jó tudni az igazi súlyát is, mert komolyan eg szavunk se lehet.
Köszönöm.
A blog bejegyzés címe: keresőben, ami arra utal, hogy keresem a " blog", azaz saját arculatomat, a gyerekeim életével közösen.  Nem kell keresni, mert meg van, de azért virtualizálni,  vizualizálni, stilizálni és összehangolni kellene.De hát az egész életünk erről szól, ráérek szép lassan...