2013. március 23.

Házi f.- Gyümölcstál

Csanádnak az iskolában a negyedik évciklus most fog lezáródni húsvét előtt.  Ebben a részben Afrikával foglalkoztak.  Gambia és Kenya volt a két kiemelt  ország. Növény, állatvilágával foglalkoztak és  az ott lakó emberek életével. Beadandó  házi feladata volt, hogy készíteni kell egy gyümölcsöskosarat és legalább három különböző gyümölcsöt kell bemutatnia. Mi tojástartókat áztattunk be és abból készítette a gyümölcsöket, (majd 1 hétig száradt). Mellé készült egy lapozgatós kis füzet 4 gyümölcsről magyarázattal és térképpel ellátva, hol terem a legtöbb a világon. Ő nyomtatott kisbetűkkel írt ( itt nem írnak folyóírással) és én  nem is ellenőriztem különösebben le a munkáját. Nagyon büszke volt a szépen elkészült munkájára. Hétfőn adja le. Remélem sikert arat.
 Egyébként írásbeli házi feladat nincs. Olvasni kell minden nap egy választott mesét. A kis mesekönyvek szöveg olvasási nehézsége fokozatosan nehezedik. A könyvek erősségét  színekés számok jelzik, azok erősségét. Csani néha nehezebb szövegezésűt választ, akkor Zoli olvassa fel neki. Egyébként saját maga olvas már. Mivel az angol nyelv nem kiejtés szerint ír, ezért a  helyesírást it komolyan tanulni kell.  Heti 5 szót kell megtanulni betűzni.
Annyira más a magyar oktatás és az Angol..




Banán

2 megjegyzés:

Gabriella írta...

Ügyes munka, tutira jár érte egy nagy dícséret!!
Igen itt más a suli, eléggé más.

Zsóka írta...

tyű, nagyon ötletes!! milyen furin fogja az ecsetet! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...