2013. március 26.

Újrahasznosítás- recycling

 Arra emlékszem, hogy gyermekkoromban volt papír és vasgyűjtés. Egész évben a szülők gyűjtötték otthon a színes papírt, amit aztán összekötve az iskolába vittünk. Vasat sose vittem. A ház körül nem igazán termeltünk óriási szemetet, de azért a kukába vegyesen került bele a szemét és az valóban már szemét volt, mert a szeméttelepen végezte. Magyarországon a rendszerváltás előtt nagyon kevés műanyag üveg volt, már amire én emlékszem  Az üveget összegyűjtöttük, mert betétdíjas volt. 2 forint volt a sörösüveg, legtöbbet a literes kólás üvegért adták, de a Piroska szörpös is jó áru volt ( ezt a mai napig a gyártó vissza veszi).  A 90-es évek közepén megjelentek a szelektív konténerek, de az elszállításuk és további sorsuk kezelése még nem volt elég jól megtervezett. Az iskolában már tanítottuk a gyerekeket a szelektív hulladék gyűjtésére és azok újrahasznosításáról.  Otthon dobozokba gyűjtögettük a papírt, üveget és a műanyagokat. Aztán kocsival vittük a szelektív konténerekbe. ( aztán amit egyszerre ömlesztve vittek el a kukások..)Egyre több ember válik szelektív hulladékgyűjtővé. A termékek sajnos sokszor dupla csomagolóanyagból készülnek, mint kellene. Egyre több szemetet halmozunk fel. Itt Angliában még több hulladékot termelünk, mert minden duplán be van csomagolva.
A családok fizetnek önkormányzati adót, mint otthon. A szemétszállítás itt is sokba kerül. A nagy vegyes kukát mindenki magának vesz, mint Magyarországon is. Itt viszont a szelektív gyűjtőket az önkormányzatnál igényelhetsz. Kapsz az üvegeknek egy nagy tartót, a műanyag üvegeknek, a színes papíroknak  egyet a nem színeseknek és még ha akarod van külön növényeknek un. zöld kuka is. Ezzel ösztönöznek mindenkit, hogy a vegyes kukában minél kevesebb szemét kerüljön. Jól működik. Kaptunk mellé egy naptárat is, hogy melyik napokon viszik a szelektív hulladékot, nehogy fölöslegesen tegyük ki. Nagyon tetszik!

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...