2009. augusztus 14.
Barátaink
Bogit 7 éves elmúlt, mikor az osztályfőnöke lettem.Előtte még sohasem voltam osztálytanító, tehát ez az első osztály volt, ahol írni, olvasni tanítottam. Bogi minden tanító néni álma volt, mert szorgalmas, segítőkész, dumás, de szófogadó és kreatív. Hát semmit se változott Hála Istennek. Most 20 éves elmúlt. Az anyukája , kolléganőm évek alatt a legjobb barátnői lelki kiegészítő elemem lett. Teljesen mások vagyunk, mégis sok mindenben egyformák.
Most a napokban eljöttek hozzánk. Bogi 1 évig volt Opair Párizsban 2 gyerek mellett ( 4 és 2 évesek voltak most) , tehát hirtelen Ő is anyás érzetű lett. Furcsa, de pl. az éjszakai sírásokról és aventos cumisüvegekről lazán beszélgetünk :-)) És ami nagyon jó érzés, hogy velük nemcsak Csani érzi jól magát ( bár neki kiválasztottja Bogi apukája FERIKE!) , hanem Liza is feloldódik a társaságukban. Csani egyik nap ott maradt náluk. egyből festettek, meséltek, diót daráltak. Csani nagyon jól érezte magát! Aztán eljöttek egy kis vendégségbe és nekem és Zolinak semmi dolgom se volt, mert a vendégek teljesen elfoglalták a gyerekeket. Különös érzékük van hozzá. A nagyfiúk úgy bánt Lizával, mint egy óvóbácsi.Olyan jó, hogy itt voltak!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése