Tegnap este majdnem 3 órán át nem voltunk itthon a párommal. Vendégségbe mentünk. Máe 3 hónapja szoktatunk Lizához, azaz a gyerekekhez egy nagyon kedves Nénit, azaz Györgyit. Liza Néni-nek hívja. Györgyi egyébként óvónő és nagyon jó ember. Minden pillanatban a gyerekkel él és játszik, nevel. Szeretik a gyerekek.
Tegnap indulás előtt volt egy kis sírás. Liza tudta, hogy mi fog következni. A sírás ugye megnyugtató, mert tudom, hogy biztosnággal és erősen kötődik hozzám. Nos a kocsiban olyan furcsa érzésem volt egy pillanatra, mert hogy valami nem stimmel... igen hátul nem ült senki és ilyet elég régen értem meg. Aztán a vendégségben beszélgettem, úgy vacsoráztam, hogy csak magamat etettem. Mikor hazafelé jöttünk megszólalt Zoli: - El se hiszem, hogy egyedül voltunk... mi ketten.-
Itthon még belopóztunk és kilestük őket. Földön ülve a három kismalacot játszották nagy beleéléssel. Mikor észrevettek minket a gyerekek arca felderült. Semmi gond nem volt, mivel Györgyi 3 órán át szórakoztatta őket. És mi is jól éreztük magunkat. Ilyenkor a találkozás sokkal édesebb. Mindenkinek szüksége van valami külön letöltött időre. Kellenek új hatások, új benyomások, amiktől, amivel a hétköznapokban mi magunk is nyugodtabbak, játékosabbak, kicsit többek, kicsit mások leszünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése