Csanádnak tegnap volt végre a többször elhalasztott kis kuki műtéte. Régóta nem látunk ez ügyben teljesen tisztán. Ő volt a 3. sebész, aki látta és a fék letapadását pl. csak ő vette észre. A köhögős időszak miatt többször el lett halasztva ez a beavatkozás. De most végre túlesett rajta. Őszintén szólva egyrészről nagyon gördülékenyen ment. Az altató és sebész orvos nagyon emberséges, türelmes volt mindenkivel. A nővérek közül néhányan mogorva, kioktató hangot ütüttek meg és az empátia negatív oldalán helyezkedtek el. Az osztály felszereltsége, helyzete elszomorító. A lepedők, pizsamák 100x fotozottak, vékonyak. Persze húzz cipődre védő neylont, de nincs szappan a wc-ben és stb.
7 után érkeztünk, majd a műtétre olyan 10 előtt került sor. A bódídás előtte hosszabb ideig tartott. A műtőből kikerülve az ébredés hosszabb és nehezebb volt. A mellettünk fekvő kisfiú dührohamot kapott és szegény 40 percig szinte csak üvöltött, így Csani kénytelen volt felkelni gyorsan. Sokáig kettős látása volt és sirdogált, félrebeszélt, de mindent egybevéve szépen ébredt. Teáztatás után két óra körül már haza is jöhettünk.
Ma reggel itthon meg volt az első seb kenőcsözés is. Kicsit fájdalmas volt neki, de már kint van az udvaron.
Ma közös ovi napra megyünk.Szép az idő és Zoli is HOLNAP talán hazajön!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése