Ez az első november, hogy nem vagyunk otthon és nem megyünk ki a temetőbe." Hagyomány," hogy az idősebbek előkészítik a sírokat, feldíszítik, gondoskodnak a legszebb krizantémokról. Ez mindig Anyu!A fiatalabbak, vagyis én általában csak a gyertyákról gondoskodtam. Délután alkonyatkor együtt végi jártuk a sírokat és meggyújtottuk a gyertyákat. Furcsa régen csak négyen mentünk, aztán jöttek az udvarlók, majd a férjek és szépen sorban az unokák, a család tagjai bővülnek, majd átalakulnak és a számuk csökken.És most mi se vagyunk otthon. - Ez az élet..- mondja erre mindenki kórusban. Tudom, hogy fontos lenne a sírnál meggyújtani a gyertyát, de igazából az számít, hogy az év többi napján mennyire él a szívünkben a szerettünk. Az is aki él, és az is, aki már fizikailag nincs velünk.
A sírnál felidéztünk egy-egy történetet és jó volt érezni a múltat.Tesómmal mi sokszor nevettünk a sírnál és a gyerekekkel meg énekelgettünk. Olyan volt, mikor az iskolai órán csendbe kellene maradnod, de épp akkor kell nevetned és mindenféle baromság az eszedbe jut. Az emberekhez érzések, hangulatok, illatok, mondások, történetek kapcsolódnak. Így élnek bennünk és ezekre emlékeznünk kell, mert őket és a közös kapcsolatunkat így tartjuk fenn. A "halottak napja" szót nem szeretem, mert ők nem halottak. Akkor haltak meg, ha elfeledjük őket. Bár "halottunk" mozdulatai, gondolatai életünk végéig velünk, bennünk élnek. Például nagyapám sose találkozott a lányommal, de állítom a generációs akaratereje ugyanaz, ez a láthatatlan lánc mindig össze tartja majd őket.
Ez a nap Magyarországon munkaszüneti nap. Olyan jó lenne, ha vele együtt kitűznénk az "élők napját" is, mert a karácsony már kicsit elkorcsosult szeretet nappá avanzsálódott. Vagyis legyen egy olyan nap, amikor mindenki magában átgondolja, hogy mit is köszönhet az "élőinek". Mit tanult tőle, milyen érzéseket élt át vele, mit tettek egymásért, a problémákat hogyan oldották meg, mikor nevettek vagy sírtak együtt egy jót. Aki eddig eljutott a blog olvasásban, az máris emlékezik és kicsit megdolgoztatja a szívet. Talán egy-két dolgot máris másként lát és képzeltben öröm gyertyát gyújt. Boldog napot, boldog 365 napot így!
Ezt a csokrot itt még Anyuval fotóztuk. :-Káposzta és dália.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése