Hála

Csütörtökön azt gondoltuk, hogy Csani meggyógyult, aztán péntekre virradóan egész éjjel fájlalta a fejét. Osztálykirándulásra mentek volna, de reggel kihányt mindent és tovább fájt a feje. Lizust elvittük az oviba, majd hazajöttünk és fájdalomcsillapítót adtam neki. Nagyon szenvedett, nyöszörgött. Aztán kihányta azt is, mikor már harmadszorra hányt és sírt a fájdalomtól elvittem az orvoshoz, én aki nem beszélek angolul, de ezen a napon sok angol kifejezés égett az elmémbe.. Az orvosnál csak nővérrel tudtam beszélni, közölte a délutánra kapunk időpontot, mert most senki nem ér rá. Picit erősködtem, hogy rosszul van, de mosolyogva leírta nekem az időpontot egy papírra. Hát nem sietnek biztos, de ez még tőlük gyorsaságnak is számított talán.. Aztán gyógyszerész barátnőm -Judit-tanácsára elmentünk fájdalomcsillapító kúpért. Vonszoltam a Csanit, minden pillanatban attól tartottam, hogy elájul. Aztán nem volt a patikában kúp, mert drága! Ekkor már Csani a pultra rogyott ott nyöszörgött, mondta a patikus nő is, hogy vigyem el orvoshoz, mert el kell hogy lássák. Bevittem a helyi kis kórházba, ahol szintén nagyon kedvesen felhívták a rendelőt, hogy nézze meg egy orvos, majd közölték, hogy már van 5-re időpontom, menjek akkor.

Végül ott is volt egy patika és ott kaptam kúpot. Mondták -drága, -nem baj!- de jobban lesz a gyerekem kicsit! Itthon aludt 1,5 órát, majd szintén nagy fájdalmakkal ébredt. ekkor már Liza és Zoli is itthon voltak.Délután  együtt mentünk  a GP- hez /házi orvos/, ő volt az 5. házi orvos, mióta itt lakunk, akivel találkoztunk. Nagyon alaposan megvizsgálta. Mivel fájt a feje a nyaki részen is és nem tudott egy mozdulatot elvégezni (nem tudta a fejét a térdéhez húzni), ezért tovább küldött minket a Truro-i nagy kórházba, hogy gyerekorvos is megvizsgálja. Mentünk mind a négyen, Csani nyöszörgött. Ekkor már nem hányt, így apránként kapott kis folyadékot. A kórházba minden lassan történik annak, aki beteg. Nekünk különösen. Kaptunk egy külön kis szobát a vizsgálatok idejére. Jött a nővér felvett minden adatot újra lassan. Aztán jött egy fiatal doktornő ( max. 26 év)  Újra alaposan lassan megvizsgálta és mondta vért vesznek egy fontos teszt miatt, ami eldönt a fertőzés irányát. Kértünk fájdalomcsillapítót. Persze mondták az fontos, így hozták 35 perc múlva, ami bő óra múlva kezdett is lassan hatni. Közben itattuk. A fiatal doktornő az ápolónő segítségével 15 perc alatt levette a vért. Mi meg bátorítottuk Csanit és már a nap milliomodszor mondatát kimondtam- Jobb lesz kicsim, elmúlik.
Aztán jött egy ázsiai doktornő is, aki alaposan megvizsgálta és mondta, hogy várjuk meg a véreredményt, de szerinte az erős fejfájást a vízveszteség és a fertőzés együtt okozzák, ezért éjszakára benn kellene maradni, hogy egy adag infúzió lecsöpögjön. Már tanakodtunk, hogy akkor, hogy legyen, ki maradjon vele, mikor jött egy harmadik orvos; egy férfi, aki újra megkérdezett mindent és alaposan megvizsgálta. Ekkor már Csani sokkal jobban volt és ropit eszegetett. Fél 10 körül járt az idő. Az orvos mondta, hogy megnézi a véreredményt, de szerinte semmi baj, csak a kiszáradás és valószínűleg vírus okozza ezt a fejfájást. Visszajött és mondta, hogy hát nem sikerült elegendő vért levenni, ezért nem tudták megcsinálni a tesztet, de szerinte minden rendben van. Igyon sokat és jobban lesz, adjuk neki fájdalomcsillapítót nyugodtan. Adott telefonszámot baj esetére és mondta menjünk haza.  Boldogan szedtünk össze mindent és távoztunk szélsebesen  magunk mögött hagyva a gyermekosztályt, ahol sajnos valóban nehéz esetek voltak.
Itthon aludtunk, mind a négyen. Csani mellettem aludt nyugodtan. Hála és köszönet, mert  mára teljesen kicserélődött. Lett étvágya, csak reggel kellett fájdalomcsillapító. Délutánra kisütött a nap, így a közelbe elmentünk egy kertbe sétálni. Egész séta alatt ámuldoztam, hogy milyen  az élet és tele van olyan dolgokkal, amit nem sejthető előre. A fájdalmakat és a megpróbáltatásokat nem tudjuk kikerülni, de át kell rajtak menni. Közben csodákat kapsz és új érzéseket. Tegnap igaz sokszor morogtam az egészségügy miatt és aggódtam, de ma a séta alatt azt éreztem, hogy nekünk óriási szerencsénk és semmi más nem fontos a világon, csak a gyerekem mosolya.