Elég szépen haladtunk és majdnem végig szép idővel búcsúztatott minket Anglia.
Reggel 8 óra körül indultunk. Terveztük, hogy Stonehenge -nél mindenképpen megállunk. A fő út mellett található. Anglia egyik legveszélyesebb útszakasza, mert mindenki a köveket nézi és nem az utat. Hatalmas dugó volt, útrend változás. A régi bejáratot lezárták, nem tudtunk megfordulni így szomorúan, de beláttuk, ha a kompot el akarjuk érni, akkor ezt most kihagyjuk. Igából így is picit csalódás volt, mert a dombocska tetején van maga az " emlékmű", ami sokkal kisebb, mint képzeletemben.
Doverbe délután érkeztünk, ahol behajóztunk és este már Calaisba is érkeztünk. A gyerekek nagyon jól bírták az utazást. A szállást előre a Net-en foglaltuk le. (alig találtuk meg...)Franciaországba érve egyből érződött a váltás. Emberek természetes egészen más. ( mi megszoktuk a dél angliai kedvességet.... De az ízek végre európai ízek voltak! Gyors étkezdében is első osztályú ízletes vacsoránk volt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése