Lassan elköltözünk

Üres a lakás. A teherautónk halad haza felé. Mi intézkedünk,  takarítunk. Az idő "angolos", így megkönnyíti a búcsút. Nem szép, így annyira nem fáj a szívem, ha a szép zöld domboldalakat és a tengert látom. Tegnap a költözködéshez az összes magyar ismerősünk eljött. Nagyon jól esett, mert először azt hittük senki se lesz itt, végül estére ért ide a teherautó. 10 perc alatt az elmúlt 1,5 év fizikai gyűjteménye felkerült a kocsira.  Az elmúlt 1,5 év tapasztalata, élménye, baráti kapcsolatai, fájdalmai, nevetései itt kavarognak belül bennünk.

Közben észre se vettem, hogy adventbe léptünk. Életünk most kaotikus és izgága, másként van advent. Várakozás és búcsú egyszerre.
Csanádot a szeretett osztálya és a barátai elbúcsúztatták az utolsó napon. Pénteken tanítás vége előtt bemehetünk mi is az osztályterembe. Még játszottak, majd a közösség körébe leülve mindenki egy" játék nyuszi" segítségével elmondhatta Csaninak a búcsú szavait. Elmondták, hogy miért szeretik, - Mert jó fej, mert jó barát, mert szeret vidám, szeret "csiki" játékozni a lányokkal..... szinte mindenki mondott pár mondatot. Kapott albumot, ami mindenki rajzolt neki és írt pár kívánságot.
Csani nagyon jól tartotta magát! Végül a legjobb barátja is elköszönt tőle. Az anyukájától a gyerekek kaptak (Liza is) közös fényképet és szép keretet ajándékba. Készült még pár utolsó mosolygós fotó, majd egy utolsó Goodbye!  -  Beülve a kocsiba a fiam úgy sírt, mint soha eddig életében. Vigasztaltam, de hát sírnia kellett, mert volt miért.