A fiam "kicsit" furcsán rajzol. Képregényeket, fizikai folyamatokat jelenít meg, de hát nekem nem épp a hagyományos életkori emberábrázolással. Mikor megláttam a következő rajzokat azt mondtam magamban, na itt az alkalom, hogy szembenézzek a ténnyel, hogy ez már elég gáz. Aztán a magyarázat után meg elérzékenyültem. Pláne az utolsó képen....
Zelk Zoltán
Este jó, este jó
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.
Ég a tűz, a fazék
víznótát fütyül
bogárkarika forog
a lámpa körül.
A táncuk karikás,
mint a koszorú,
meg is ha egy kis bogár:
mégse szomorú.
Lassú tánc, lassú tánc
táncol a plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.
De az ágy, meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.
Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is mint a füst,
mert könnyű vagyok…
Ki emel, ki emel
ringat engemet?
kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet….
Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül és ott ülök
az ölében én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése