2009. október 29.

Zsipp-zsupp




Csani 4 hónapos volt, mikor először vittem baba társaságba. A lelkész anyuka tartotta, énekeltünk, ismerkedtünk, aztán ő elment a városunkból és mi anyák vettük a kezünkbe a szervezést. Mindig más helyen, vándorolva tartottuk a találkozókat. Ezek a régi fotók nálunk a lakásban készültek ilyen baba talikon.2006.- ban! Itt szinte csak szabadjáték volt...
Mikor Liza megszületett abba is maradt az én munkám, de most ősszel ismét felmerült az igény. Azok az anyukák már mind dolgoznak, akik Csanival voltak baba-klubbos anyukák, a gyerekek is ovisok. Most egyik anya -társsal Csutival beszéltük, hogy mozdulni kellene valamit. Így szereztem helyet és lassan, de beindul a ZSipp-zsupp foglalkozás. Új keretek között és kicsit megtervezettebben..Nem csak beszélünk a pelenkákról és az aggódásainkról.
Hetente 1x. Ilyenkor játékok be a kocsiba, ( egyensúlyozó tölcsér, hinta krokodil, ejtőernyő 21 kislabda, + 1 nagy labda) Csuti a 2 kislánya mellé még hoz egy csúszdát ill. alagutat. Az óra elején énekelünk, mondókázunk, majd játék, majd ismét énekes mozgásos tevékenységek. Még igazán az ejtőernyőt nem tudtuk kipróbálni, mert nem vagyunk elegen, hogy fogjuk, mert ugye a másik kezünk se szabad... a leterített színes ejtőernyőben a gyerekek nagyon szeretnek így is forogni! Majd hintáztatni fogjuk őket! Természetesen sok cél van az ilyen foglalkozásokon, de az öröm az első. Fontos dolog, hogy az anyukák is jól érezzék magukat. Itt elsajátíthatják az énekeket, mondókákat, ha már valami elfedte a régi tudást. Otthon biztosan énekelgetni fognak és már ezért megérte, mert akkor felvidul a lelkük. A gyeremekükkel közösen énekelnek, érzelmi kötelék erősítő " gyakorlat". Nekem, ha rossz a kedvem, vagy tehetetlennek érzem magam, akkor egyből énekelek és egyből oldódnak a görcseim. Liza és Csani is remek partner ebben. Csani, ha valami balhé van a kocsiban, vagyis Lizi sírni kezd már énekel is.....
A gyerekeknek nagyon sokat jelentenek a dallamok, mozgásos játékok. Egyrészt társasában van, de anya keze, biztos mosolya is ott van a közelben. Az első lépesek a szocializáció felé...


Az elmúlt óra is elmaradt, mert nem tudtunk bejutni az épületbe :-(((, de nem adjuk fel, fontos, hogy a gyerekek jól érezzék magunkat és örülve, játékosan fejlődjenek!!

Múlt órai cél... Ezt az óra tervet magamnak jegyzeteltem, gyorsan bemásoltam ide

Körben állva énekelünk

-Szélről legeljetek,….

- Fúj a szél a fákat….

-Gyerkek, gyerekek, szeretik a perecet…(KÖRBE SÉTÁLUNK! ritmus)

-Nyuszi ül a fűben., fűbe szundikálva…


Szilágyi Domokos: Gryllus (ÉNEK)
Ősz szele zümmög


Ősz szele zümmög,

Aluszik a nyár már
aluhatnál falevél,
ha leszállnál.
Aluhatsz falevél,
betakar a tél,

Reggel a kacagás
az egekig ér.


Megfogjuk a karjuk alatt a gyerekeke és lóbáljuk

-Hinta, palinta ……

- ZSipp- zsupp……


-Lóg a lába, lóga! Mert nincs neki dolga, mert, ha dolga volna, a lába nem lógna!



Felvesszük a gyerekekek a hátunkra vagy a kezünkbe körbe sétálunk ill. futunk!

-Lassan jár a csiga, biga, …………


Leülünk, a gyerekek szembe ölbe……………… MONDÓKÁK

- Áspis kerekes…..Úti ..füves, leveles, ( jól kitisztítjuk ...)
Bíbola, bíbola,
Pacs, pacs, pacs!

--Csip csip csóka, vak varjúcska

-- Szita, szita sűrű szita,
Ma szitálok, holnap sütök,
Neked egy kis cipót sütök.
Megzsírozom, megvajazom,
A kiscipót neked adom.

-Kis hurka, nagy hurka, tarisznyámat had húzza,

Ha nagyot nem kapok, kicsit is elfogadok!

-Borsót főztem,
Jól megsóztam,
Meg is paprikáztam,
Ábele, bábele fuss!

-Pista bácsi fűrészel, dolgozik a fűrésszel.
Húzza-vonja, húzza-vonja, most a bütykét darabolja.

Felállunk

Ugráljunk, mint a verebek, rajta gyerekek !

-Sétálunk,, sétálunk,

Egy kis dombra lecsücsülünk. Csüccs!

-Dombon törik a diót, a diót………………

Szabadjáték!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

EJTŐERNYŐ


Esik az eső, hajlik a vessző, haragszik a katona, mert megázik a lova.
Ne haragudj katona, majd kisüt a napocska, megszárad a lovacska.

Süss fel nap fényes nap, kertek alatt a kisbárány majd megfagy

Jákobnak volt hat fia, mind a hat csizmadia

Simi, Samu, Sámuel

Dini, Dani, Dániel.

Aki akar zsipp-zsuppol….

Hinta-palinta

-Ég a gyertya ég, el ne aludjék, Aki lángot látni akar, mind leguggoljék

-Cirmos cica haj, hová lett a vaj, ott látom a bajuszodon, most lesz neked jaj!
-Cifra palota……

-Jár a fali óra, tik-tak jár, benne egy manócska kalapál.
De ha áll az óra és nem jár, alszik a manócska, nem kalapál.



Itt a vége :-))



Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...