A hétvégén meglátogatott Judit barátnőm. Mióta gyerekeim vannak tudom, hogy max. alvási időben lehet beszélgetni egy kicsit, mert különben az idő akkor is részben róluk szól.Remélem azért ki tudott picit kapcsolódni ,mert mi örültünk, hogy itt volt.
Judit a NÉNI, (mert Liza gyorsan elnevezte) azonnal a gyerekek célpontja lett. Érdekes, mert mikor megérkezett és Lizát üdvözölte, Liza egyből, mint az idegenektől el kezdett sírni, aztán már egy fél óra múlva rohangált előle nagy rötyögések között. Nem tudni miért, de hatalmas bizalommal volt Judit felé. ( azóta sokat emlegeti és az esti altatásnál a listába a Nénit is felvette. Lazítottunk, semmit se csináltunk, rajzfilmet bámultunk, burgonyaszírmot ettünk, pizzát (Ja és előtte Anyu felejthetetlen ebédjét!), játszottunk. Nagyon jó ajándékot hozott. Liza kapott egy édes vízilovas kendőt, de a csúcs a lufit hajtogatós valami, ami nem is olyan egyszerű játék. Jókat röhögtünk. Másnapra szép időt mondtak, igaz nem esett, így elindultunk bicajozni. A Tiszánál erősen fújt a szél, jól meg van áradva és a levelek is erősen hullanak már. a gát olyan zöld volt, mint nyáron. Jól éreztük magunkat. Gyere Néni sűrűbben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése