2012. július 25.

Árapálysziget: St Michael's Mount


Régi vágyam a franciaországi található Mont-Saint -Michel. Hát nem a franciát, de az angol kiadását a hétvégén meglátogattuk!Árapálysziget, vagyis St Michael's Mount .Az érdekessége ugyanaz, tehát dagálykor csak csónakkal közelíthető meg a kis sziget, de apálykor gyalog is felkereshetjük. Mi épp az apály kezdetén érkeztünk és ha várakozunk fél órát, akkor átsétálhattunk volna, de hogy mindkét élmény meg legyen motorcsónakkal keltünk át a nagy vízen.Voltak, akik a térdig érő vízben gázoltak már át... Meseszép! Gyönyörű idő volt.

"A szigetet St. Mihály arkangyal nevét viseli, aki hagyomány szerint 495-ben jelent meg itt. Amikor a normannok 1066-ban meghódították Angliát, megdöbbenve látták, hogy a hegy pont olyan, mint a franciaországi Mont-St-Michel. Így onnan hívtak Benedek rendi szerzeteseket, hogy apátságot alapítsanak itt is. A kolostor feloszlatása után VIII. Henrik erőddé alakíttatta. A szigetet Sir John St. Aubyn vásárolta meg 1659-ben, s az ő leszármazottai alakították át az erődöt Pazar palotává." Azóta is ennek a családnak  a tulajdona ez a varázslatos hely, akik ott is laknak.







 Átkelés, ami 1,5 percig tartott, de kellett!
 Akik bátrak és nem félnek a hideg víztől
 Az aló kis kerten vezet az út fel a kastélyba Az utat hatalmas kövekből többszáz éve rakták ki,nem egyenletes,nem sima. Sok helyen szinte mászni kell. A domb felső harmadában egy őrfal védi a kastélyt,korabeli ágyukkal. További 10-15m kapaszkodás után bejutunk a várkastélyba. Régi eredeti relikviák sora kísér bennünket végig a közönség részére megnyitott útvonalon. Nagyterem,ebédlő,dohányzó szoba,fegyverterem,hálószoba (régi),majd a hatalmas terasz,bástyákkal,őrtornyokkal a világ minden tájára kilátással. Az út innen a kápolnába vezet,majd a konyhába és egy múzeumnak berendezett terembe. Mivel a kastély lakott,így a főbb útvonal a régi cseléd és kiszolgáló részeken halad,de így is nagyon izgalmas. Az ablakokon kitekintve,vagy a nagy teraszról lenézve alattunk a mélység és a nyílt óceán.(http://www.fibra.org/cornwall-lands-end)
 Itt már látszik  a vár felé vezető út
 A kastély alatt védő zónában  (első közös fotónk Angliában)

 Mint Shrek!!

 Nem tudtam, hogy a mélység fölött állok.. lent található a kert, ahová  most nem mentünk be
 A kápolna gyönyörű ablakai






 Kifelé már sétálva jöttünk



 Csodás élmény!

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...