Egy szülőnek nagy döntés az iskola kérdése. Mikor otthon voltunk januárban az volt a kérdés, hogy melyik otthoni iskola legyen. Külföld még nem volt tervben.Később a beiratkozáskor még nem tudtuk, hogy mi hol is leszünk szeptemberben.Nagy vívódás után beiratkoztunk abba a református általános iskolába, ahol én is tanítottam. Az iskola előnye a jó Meixner módszer használata, a jó tanárok, hátránya nekem, hogy egész napos oktatási rendszer volt. A másik hátrány, hogy én nem láttam helyesnek, hogy én, mint anya ott legyek. Aztán a május eldöntötte a kérdést, hogy kipróbáljuk Angliát. A gyerekek itt kezdik szeptemberben az ovit, sulit.
Liza 4 éves és már a helyi iskola ovis részébe menne. Csanád most kezdené Magyarországon az iskolát, mert ő 7 éves lesz szeptemberben. Csanád magyar nyelvű tanítását már elkezdtem hamarabb, mert ha itt kezdi az őszt, akkor tuti, hogy megkavarodik a kétféle ábécével és nyelvtani, hangzási rendszerrel. Jól haladunk, nagyon ügyes.Persze a mindennapi tanulás először játéknak tűnt, sőt Liza is már olvassa a magánhangzók felét, de aztán néha be kell vetni erős pókemberes motivációkat, hogy szép legyen az írás.
Most itt Angliában három iskola jöhetett szóba, ahol már 4 éves kortól fogadnak gyerekeket. Nem akartuk őket szétválasztani. Mikor még otthon voltunk Zoli találomra bement az első iskolába , ahol egyből fogadta az igazgató úr és 1 órán át bemutatta, körbevezette az iskolában. Zolit elvarázsolta a hely. Pici, családias, mindenki ismer mindenkit név szerint. Lizának ott lett volna hely, de Csani várólistára került volna, mert a 6-7 évesek között nem volt neki hely.Mikor kiérkeztünk mi is időpontot kértünk valamennyi szóba jöhető iskolába és sorba megnéztük őket. A helyi legnagyobb iskola a Falmouth primary school a honlapról ítélve valóban lenyűgöző. Egy kedves, segítőkész tanár mutatta be az iskolát. Nekünk az volt a legfontosabb, hogy legyen tapasztalatuk bevándorló gyerekek oktatásával. Megnyugtatott mindenki, hogy nyugodjunk meg, mert az első időre keresnek egy magyarul is tudó tanárt, aki segíti majd őket a nyelvbe. Igaz ez 6-8 hét, de működik egy országos program, aminek keretében, ők keresni fognak a gyerekeknek segítőt. Nekem kicsit rendetlennek tűnt az iskola, a gyerekek hangosnak, de ezen kívül semmit se tudtam ellenérvként felhozni.Végül az elsőre kicsit konzervatív iskolába a legvégén jutottunk. A King Charles iskola -t több alkalommal zaklattuk, személyesen és telefonon is, mire időpontot kaptunk. Itt is az igazgató nő fogadott minket és nagyon készséges, barátságos volt. Körbevezetett minket, közben megtudtuk, hogy van már magyar nyelvű gyermekkel tapasztalatuk, mert az előkészítő osztályba jár egy magyar kislány. Felcsillant a szemünk! Szegény kislányt zavarba is hoztuk, mikor a tanteremben megkerestük. Ő nincs magyar szóhoz szokva a családján kívül. Nos, ebben az iskolában Csaninak volt hely, Lizának nem. Illetve az oviba délutánra ígértek helyet. A tantermekben folyó játékos, tapasztalatokra épülő tanítás nagyon megfogott. A művészeti képzésük is figyelemre méltó. Sajnáltam, hogy nincs hely, de az igazgató nő segítőkész volt és mondta, hogy még próbál egyeztetni az önkormányzattal. Egy hétvégét kellett várni az önkormányzati válaszra. Hétfőn délután bevonultunk újra, mind a négyen az iskolába. Liza határeset, mert lehetne már előkészítős iskolás is, mert itt 4 éves kortól már oda mennek a gyerekek. Közölte az igazgaó nő, hogy ott sajnos nincs hely, de ha megfelel nekünk, akkor az ovi részbe fel tudják venni, mert épp most volt 4 éves! Ó,de jó, tehát ovis lesz az iskola részében!!
Nagyon örültünk, aztán az igazgató nő feláll közölte, hogy mennie kell, majd a titkár nő elmondja a további információkat és búcsúzóul átölelt és köszöntött, mint szülőt.... teljesen leblokkoltam, ilyen jelenet Magyarországon szerintem teljesen elképzelhetetlen:-))
Zoé, a titkárnő türelmesen mindenről tájékoztatott, majd elmesélte az egyenruhai követelményeket.
Az iskolából azonnal az önkormányzathoz mentünk, mert a kérelmünket be kellett adni. Bízunk benne, hogy hivatalosan is felveszik a gyerekeket és elkezdhetjük az angol iskolát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése