Mikor angol iskola van, akkor hét közben csak matekozunk kicsit illetve az angolon van a hangsúly, amit inkább Zoli gyakorol vele. Én csak max. a youtube-n hallgatok velük angol gyerekdalokat és tanulgatjuk együtt :-)) Bár már járunk a városi könyvtárba is!
Lizáék az oviban a nyomatott kisbetűkkel ismerkednek és azokat írogatják. Semmi vonalvezetés, mérettartás nincs csak úgy látvány alapján. A gyerekek munkáját nem javítják ki, amit értek az oviban, de a Csanád munkáit se. A kicsiknél ezzel még ösztönöznek, de a nagyobbaknál már jó lenne mintakövetés, betűelemek tanítása és korrigálás. ( mi itthon ezt megtesszük és a magyar első osztály is erősen ezt követeli meg) Magyarországon a gyerekek nagy része csak az iskolában találkozik a betűk alakjával és azok hangalakjaival. A magyarban 44 betű van. Először nyomatott kicsivel az olvasás tanításnál és írásnál az írott alakokkal találkozik. Nehéz, hiszen itt találkozik vele először,és egy tempósabb haladásnál vagy részképességzavarnál vagy bármi nagyobb megterhelésnél nagyon könnyen összekeverhetőek a betűk. Én a legjobb tanítási módszernek a Meixner Ildikó féle módszert tartom.( amit sokan csak prevencióként alkalmaznak, pedig ez egy biztos nagyon jó alapot ad és kiküszöböli a későbbi problémákat is, én is ezt tanítom.) Ha a Meixner módszert lassan,nyugodtan, türelmesen minden részletével együtt tanítják, akkor a tanuló jó eséllyel örömmel megtanul olvasni és írni. Könyve a Játékház! Az angol nyelvben az ábécé betűivel már 4 évesen találkozik a gyerek, a saját nevét le kell tudnia írnia mikor 4 éves. Szépen lassan megtanulja az angol betűket, mert aztán később ők nem összeolvasnak, mint mi, hanem minden egyes szót külön-külön megtanulnak elolvasni. Van egy-két általános szabály, de minden szót külön kell tanulni. A két nyelv tehát teljesen különböző. Viszont az tetszik, hogy Angliában már korán játékosan ismerkednek a betűkkel, így biztos a későbbiekben biztosabban nem fogják azokat összekeverni.
Ábécé angolul alphabet, ezt most videóról tanuljuk. Nagyon sok ovis dalocska található a net-en és van, ami feliratozva is van! Mikor megyünk kocsival, akkor az előttünk lévő kocsik rendszámán szoktunk gyakorolni!
Csanádék a suliban napi 1 sort írnak folyó írással, ami szerintem kevés. A többi munkáikat mikor írást használnak, akkor nyomtatott kisbetűvel. A betűk írás tanítása az oviban kezdődik, ( lásd Liza), ezért később is elég kuszák és rendezetlenek, de a célnak az információra átadására tökéletesen megfelelnek. Csanád tehát nyomtatott kis betűvel ír legtöbbször. Az angolok többsége csak nyomtatott betűvel tud írni, aki szépen ír folyóírással az biztosan magán iskolába járt és gazdag. (tehát mi itt nemeseknek számítunk, hiszen valóban Csanád ír a legszebben az osztályban :-)
1 megjegyzés:
Szia!
En egy kisvarosban dolgozom, zoldsegesboltban, a kollegaim mind angolok, nem kulonosebben tulkepzettek, megis mindenki tud folyoirassal irni:)
A kolleganom kulonosen szepen, szinte kalligrafikusan.
Biztosan csak vicceltel ezzel, hogy az angolok csak nyomtatott betuvel tudnak.
Megjegyzés küldése